A hatalmas házunk Cambridge-től alig tizenöt kilométerre tornyosul a magasba, a semmi közepén. Azért persze nem a semmi közepe, de mindenhol csak fák vannak, és nem messze tőlünk egy halastó. Kicsit unalmasnak hangzik, de itt nőttem fel. Innen jártam gimibe, aztán persze volt egy négy éves kihagyásom, mert nagyon szerettem volna egyetemre járni, de apámék nem engedték, amíg mindent ki nem tanulok arról, ami vagyok. Mert nem vagyok átlagos ember, ahogy a családom, és a legjobb barátnőm Christine sem az. Mágiahasználók vagyunk, legalábbis a szüleim ezt a szót használják a boszorkány helyett. Szerintük lealacsonyító, és valahol egyet értek velük, bár szerintem ez felesleges, mivel azt sem hinnék el, hogy léteznek ilyen emberek. Visszakanyarodva az eredeti témához, kihagytam négy fontos évet az életemből, hogy felkészülhessek arra, ami rám vár szerintük. Most viszont nem tarthatnak vissza, lassan betöltöm a huszonhármat, és szeretnék valamilyen végzettséget, ha azt akarják, hogy beépülhessek az emberek közé. Nem is mondtam, hogy mi az egyik fő család tagjai vagyunk. A békefenntartók közé tartozunk, és az a feladatunk, hogy felkutassuk az ellenünk szövetkező emberi frakciót, és beépülve érjük el a fajunk védelmét. Nevetséges, de meg kell tennem, ez a kötelességem, így neveltek.
- Ivonne! - robban be a szobámba egy szőke hajú lány, én pedig meglepetten pislogok felé. Végignézek feszes fekete nadrágján, halvány rózsaszín topján, és rá kell jönnöm, hogy én még a hófehér köntösömben bámultam szőke, most épp kiegyenesített fürtjeimet.
- Mit csináltál a hajaddal? - kérdezem, majd végre felállok a tükör elől, hogy vaéami normális göncöt vehessek fel.
- Befestettem. A te hibád, te mondtad, hogy próbáljam ki - keni rám, és felrémlik, hogy tényleg mondtam neki még két héttel ezelőtt.
- Ben ki fog nyírni - húzom el a számat. Az említett férfi az én nagybátyám, és az ő mostohaapja. Még kicsi volt, mikor megmentette őt az emberektől, de sajnos a szüleit már nem tudta kihozni az égő házból.
- Nem érdekel. Huszonkettő vagyok. Ez még az ő idejében is felnőtt kor volt - nevet fel, miközben én felveszek egy farmert, és egy laza felsőt. Nem akarok kitűnni az első napomon az egyetemen. Kihúzom a szememet fekete szemceruzával, majd parfümöt fújok magamra.
- Furcsa lesz megint az iskolapadban nem? - kérdezek a hirtelen beállt csend megtörése céljából.
- Aha, de már várom... - Christine mindig olyan izgatott volt, azt hiszem kicsit olyan, mint egy nagyra nőtt tizenhat éves.
- Te hiszel ebben a próféciadologban? - kérdezek ismét, mikor már a lépcsőn sétálunk le a konyhát kikerülve. Nem akarok reggelizni, csak ki akarok végre szabadulni a házból. Örülök, hogy most Christine sem ellenzi.
- Hogy mi...ja! Hát nem tudom. Végül is lehet benne valami nem? - pillant rám, és már tudom, hogy nem nagyon figyelt a hajnali elméleti órán, amit Ben tartott.
- Olyan furcsa ez az egész, hogy az a két szerelmespár bűnhődik, és miattuk lettünk egy elfeledett nép - ráncolom össze a szemöldököm, miközben összehúzom magam előtt a kabátomat, hogy megvédjen a hűvös hajnali szellőtől.
- Nem hiszel benne, igaz? - pillant rám, de nem viszonozom, csak a szemem sarkából érzem, hogy engem figyel.
- Nézd, ha létezne az a lélekegyesülős dolog, akkor nem akarnának olyanhoz hozzáadni a szüleim, akit nem is ismerek, ez nem szerelem... Ez az ő akaratuk, és nem azért, mert nem csinálom meg, de tudod nehéz bármit is elhinnem - kezdek bővebb magyarázkodásba.
- Mindenesetre elég aranyos történet, hogy valaki ötven évente egyszer megidézi a jégbe zárt pasi lelkét pontosan oda, ahol a lány lelke él a testben...
- Igen, és próbálja összehozni őket, hogy előbb beteljesedhessen az a bizonyos prófécia. Ez is hülyeség. A test nem lehet hosszútávon távol az élő testtől, különben elenyészik. Az a baj, hogy ez a sztori több sebből is vérzik - torpanok meg, hogy Christine érezze a szavaim súlyát. Ő először észre sem veszi, majd megáll, és visszasétál hozzám.
- Jó igazad van, és akkor? Megtagadod a sorsod? - kérdez, majd megfogja a vállam, de ekkor olyan gyengeség tör rám, amit eddig még sosem tapasztaltam.
A talaj kicsúszik a lábam alól, én pedig mintha egy felhőben forognék, hogy majd elszédülök. Majd képek úsznak be a szemeim elé, egy férfit látok, magas, barna szemit az enyémbe fúrva közeledik felém. Én próbálok hátrálni, de nem rendelkezem a testem felett, és mikor már egyre közelebb kerül, mindenre számítok, csak arra nem, hogy megcsókol. Ajkai perzselték az enyémet, és én megadón simultam karjai közé. Lassan engedi el ajkaimat, én pedig érzem, ahogy testem szinte lángra lobban a közelében.
- Sajnálom. Soha többé nem kételkedem benned! - hallok meg egy lágy női hangot, és csak nehezen eszmélek fel, hogy az az én hangom.
- Semmi baj, Rose... Talán még menthető a helyzet! - felel a férfi bizakodón, és a karjaiba zár.
- Segítek. Melletted állok - bontakozom ki a karjai közül, és elindulok, de pár lépés után visszafordulok, hogy a kezem nyújthassam felé. Még halkan hallom, hogy a férfi az "örökké szereltek" kifejezést suttogja, mintha ez lenne az utolsó alkalma, majd érzem, ahogy a valóság visszaránt.
- Ivonee, Ive! Jól vagy? - hallom meg most Christine aggódó hangját, és felelnék, de először csak valami nyögésféle szakad fel a hangomból, mire ő megölel.
- Megfojtasz - nyöszörgök halkan, mire elenged.
- Mi volt ez?
- Azt hiszem valami látomásom volt...
- Látomásod? - rökönyödik meg barátnőm.
- Igen.
- De neked nem lehet látomásod, hacsak nem volt Fenti az egyik felmenőd - kapja a szája elé a kezét.
- Nem tudom - ülök fel még mindig egy kicsit kábán.
- És mit láttál? - faggat terelve a témát.
- Egy férfit, aki megcsókolt. Én pedig, vagy a lány, akit láttam, kételkedtem benne. Valamilyen helyzetet akartunk megmenteni, az egész olyan zavaros. Azt mondta, hogy örökké szeret - túrok a hajamba, majd végre felállok, hogy elindulhassunk az egyetemre.
- De ez nem játék... - aggodalmaskodik tovább Christine.
- Tudom. Ezért akarok beszélni Bennel. Ő biztos tud segíteni! - bólintok, mintha magától értetődő lenne, hogy Ben mindig tud segíteni. Eddig mindig tudott, talán ki tudja bogozni ezt az egész látomásos dolgot előttem...
---------------
Sziasztok!
Ennyi lenne az első fejezet. Tudom, hogy kicsit ködös, de a prológ és az első fejezet két külön időben zajlott. Amit még el szeretnék mondani, hogy a történet jelenlegi szereplői kikerültek, de még nem teljes a lista, azt is a napokban fogom bővíteni, csak leírást szeretnék hozzájuk, szóval igyekszem. Tudom, hogy ez a rész zavaros volt, de direkt terveztem így, és szépen apránként fogom belevinni az információkat, és a napokban felkerül egy fajleírás is, ami még több információt adhat majd nektek. Remélem tetszik a fejezet, és ha igen, pipáljatok, vagy kommenteljetek, sőt egy-két feliratkozót is szívesen látok :)
Puszi, és jó olvasást, Tatia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése